
Amíg egy lánybúcsú megszervezése könnyű feladatnak bizonyul a hölgyek számára, addig egy legénybúcsút összeegyeztetni és megvalósítani sokkal nehezebb feladat. Vagy csak nem jó embert bíztak meg a feladattal, és ha nem én kaptam volna a szervezés felelősségét, minden simábban ment volna.
Világ életemben én voltam a társaság legbénább és legszétszórtabb tagja és sosem értettem a szervezkedéshez, így amikor csak tehettem kihúztam magam a feladat alól, és csak megjelentem az eseményen. Ennek ellenére most mindent magamra vállaltam, hiszen úgy gondoltam, tanúként és a vőlegény legjobb barátjaként igencsak engem illet a feladat, és tudtam, hogy a barátomat büszkévé fogom tenni ezzel a cselekedettel.
Be kell vallanom, nem mindent egyedül csináltam, hiszen a kedvesem sokat segített az ügyintézésben, hiszen ő sokkal inkább otthon van ezen a területen. Egy dolog viszont csakis az én érdemem, mégpedig az alkalomhoz illő, tökéletes legénybúcsús pólók, amiket én szereztem be, hogy különleges egyenpólókban szórakozhassunk a bizonyos este folyamán.
A felsőket a lolmarkt.hu oldalról rendeltem meg, hiszen ezt egy ismerősöm ajánlotta még annak idején, aki szintén egy hasonló esemény szervezésén tevékenykedett. Nem volt dolgom még a céggel, azonban csupa jókat hallottam róluk. Nem olyan régóta működnek, azonban annál eredményesebbek, hiszen már 13 üzletük van az ország több pontján, valamint egy széles termékpalettájú webáruházzal is rendelkeznek már.
Dizájnereik és gyártó munkatársaik kreatívabbnál kreatívabb pólókat és ajándéktárgyakat készítenek napi szinten, így ha egyedi bögrére, vászontáskára, vagy valamilyen egyéb dísztárgyra lenne szükséged, hozzájuk bizalommal fordulhatsz. Már megtervezett mintájú termékeiket bármikor megvásárolhatod weboldalukról, azonban akár egyedi kéréssel is fordulhatsz hozzájuk, ezt azonban csak üzleteikben teheted meg, hogy zavartalanul folyjék a tervezés folyamata és tökéletes legyen a végtermék. A megrendelt tárgyakat kérheted házhozszállítással, vagy csomagpontra történő kézbesítéssel, de személyes átvételre is adódik lehetőséged üzleteikben.
Én nem egyedi tervezésű pólókat szereztem be tőlük, hanem egy, az oldalon megtalálható legénybúcsús póló szettet rendeltem meg. A vőlegény pólóján az áll, hogy „Meg fogok nősüni, a többiek csak azért vannak itt, hogy berúgjanak”, a mi pólónkon pedig az, hogy „A haverunk meg fog nősülni, mi csak azért vagyunk itt, hogy berúgjunk”. Azonban ezenkívül más mintájú és szövegű darabokat is megtalálsz náluk, érdemes alaposan átnézni az oldalt.
A kiválasztás folyamatát továbbá az is segítette, hogy a termékek alatt más vásárlók értékelését és véleményét is szabadon lehet olvasgatni a termékekről, így az öt csillagot látva tudtam, hogy nem lőhetek mellé.
A pólók színét is én választhattam ki egyénileg, valamint a méreteket is meg kellett adnom, amiben nagy segítségemre volt az oldalon található mérettáblázat. Ha mégsem találtam volna el a pólók nagyságát, két hétig mérethiba esetén visszaküldhettem volna őket, és a cég újat küldött volna helyettük, ez pedig véleményem szerint egy nagyon pozitív kezdeményezés.
A pólók pár nap alatt megérkeztek hozzám a megrendelést követően, és hihetetlenül meg voltam elégedve a minőségükkel. Nem csoda, hiszen a leírás is tartalmazta, hogy prémium pamut, vagy pamut-poliészter keverék pólókkal dolgoznak, amelyekre a mintát szita-, vagy transzfernyomással, vagy DFT nyomtatóval helyezik rá.
Mindenkinek nagyon tetszettek a pólók és díjazták az ötletet. Összességében a legénybúcsú is remekre sikeredett, hamarosan férjjé váló barátomon pedig láttam, hogy mennyire büszke rám és hálás nekem, ez pedig mindennél többet jelentett.